Eldőlt a telekvita
Mik ezek?
XPervesztes lett az a hét felperes, aki a Kecskeméten épülő Mercedes-gyár területének egykori tulajdonosaként pert indított a Best Invest Projekt Hungária Kft. és két magánszemély ellen, mert a bíróság szerint a szerződések megkötésénél nem történt törvénytelenség. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kedden hirdetett ítéletet a perben.
A bíróság szerint, a felperesek keresete nem megalapozott, mert az opciós szerződés kölcsönösen egyező akaratukból jött létre. Az alperesek benyújtottak egy jognyilatkozatot is, melyben a felperesek lemondtak a szerződés megtámadásának jogáról. A bíróság megalapozatlannak találta a felperesek keresetét, miszerint a jó erkölcsbe ütközött volna a jogi ügylet.
A felperesek és jogi képviselőjük nem jelent meg az ítélethirdetésen, ezért nem tudni, hogy fellebbeznek-e. A per zárt tárgyalás keretében folyt, az ítélethirdetés nyilvános volt.
A per előzménye
A Mercedes gyár építésének bejelentése után Kecskemét önkormányzata elővásárlási jogot alapított az ingatlanokra és az eredeti tulajdonosokat kifizette. Az önkormányzat azonban csak azon az áron tudta megvásárolni az ingatlanokat, amekkora vételár a gazdák által aláírt opciós szerződésben szerepelt.
A Mercedes-beruházóival kötött megállapodás értelmében az önkormányzat a mezőgazdasági művelési ágból kivonta a 440 hektáros területet, közművekkel látta el, majd továbbértékesítette a Daimler AG magyarországi leányvállalatának.
A Best Invest Projekt Hungária Kft. vételárajánlata hektáronként 14 millió forint volt, amelyből 6 millió forintig 3 százalék, az e feletti részből pedig 50 százalék volt az ingatlancég jutaléka. A felperesek a jó erkölcsbe ütközőnek tartották hogy a Best Invest Projekt Hungária Kft. 36 százalékos „sikerdíjat” számított fel. A bíróság kimondta, hogy nem ütközött jó erkölcsbe.
A területnek közel 150 tulajdonosa volt, akik többsége opciós szerződést kötött. A Best Invest Hungária Kft. több milliárd forinthoz jutott az opciós szerződések megkötése révén.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. csibészke 2010. február 3. 19:49
Béla,Béla, már olyan unalmas vagy!
-
10. mrsDaimler 2010. február 3. 13:50
Drága jurissus!
Született egy ítélet, a NOL.hu szerint összesen 27 pont alapján.
Vizsgálva lett az ítéletben a jóerkölcs is.
Ezek után nem értem, hogy mit kavarja még a sza.t, minek uszít feleslegesen gyűlöletet, miért nem bíróságon keresi az igazát, miért internetes fórumokon indít lejárató kampányt?
Minden megnyilvánulásából fröcsög a rosszindulat, a nagy nyilvánosság előtti hitelrontás. Ne gondolja, hogy regisztráltként nick mögé bújva maga utolérhetetlen.
Én ha a Kövesdinek lennék, már rég feljelentettem volna azért, amit az elmúlt két napban beírogatott mindenhova. -
9. jurissus 2010. február 3. 13:28
Tudják, Kedves Kollégák a jog és az erkölcs között kell némi átfedésnek lenni!
Egyébként itt az BIKFT semmit nem vett és nem adott el. nem kockáztatott, csak elhitette néhány emberrel, hogy szükség van rá az ügylethez. Azt védjük aki nem kockáztat, nem fektet be csak hazudik? Ez a kapitalista erkölcs? Van olyan ostoba aki elhiszi ma ebben az országban, hogy egy ilyen kis senki cég hipp-hopp összehozza a Merci-üzletet? Van olyan ostoba aki elhiszi, hogy ezt nem a magyar állam csinálta? -
8. kmisi. 2010. február 3. 13:22
2009.10.21-én már foglalkozott a BAON a témával, s azóta sem változott az akkor leírt véleményem: Az opciós ügylet lényege, hogy egy minimális kockázatot jelentő opciós díjért jogot vásárolok egy dolog fix áron történő vételére. Ha bejönnek a számításaim, drágábban tudom eladni, a nyereség korlátlan, ha nem, elállok a vételtől és legfeljebb az opciós díjat bukom. Ha viszont mindez bennfentes információk alapján történik és nincs kockázat, akkor ez bűncselekmény. Ha a bennfentes információ egyes városvezetőktől származik, vagy érdekeltek a buliban, akkor méginkább.
Vajon a best invest projekt kft. tudhatta, hogy ez tényleg best invest projekt lesz? S ha igen, kitől? -
7. nbcee1 2010. február 3. 11:07
Kis korrekció:
"Ha xy, akkor vesztettél." helyett:
Ha x kisebb mint y, akkor nyertél, ha x nagyobb mint y, akkor vesztettél. -
6. nbcee1 2010. február 3. 11:05
Lehet (ezzel sem) leszek népszerű, de nem a közfelháborodás hullámain akarok lovagolni. Előrebocsátom: kapitalizmus van és nem szocializmus. (Elég sokat írogatom mostanában)
Az az apró tény elkerüli sokak figyelmét, hogy a telektulajdonosok kaptak pénzt. Tudtommal anno senki nem kényszerítette őket, hogy aláírják a szerződéseket a BIPH kft.-vel. Önként tették, "az opciós szerződés kölcsönösen egyező akaratukból jött létre". Sőt, az átlagos kecskeméti telekáraknál magasabb árban állapodtak meg. "az eredeti tulajdonosokat kifizette", igaz a Mercedes idetelepülésének ismeretében kaphattak volna többet is, de alapvetően nem mondhatják, hogy rosszul jártak. Nem tudok szabadulni attól a kínzó gondolattól, hogy a kft.-t azért utálják a "harácsolása" miatt, mert ők maguk szerettek volna még több pénzt kisajtolni a telkükért, ami azért kicsit hasonlít a "harácsolásra". Persze egy kis telektulajdonos nyilván kisebb volumenben űzheti, mint a kft., de voltaképpen tehát nem az a bajuk, hogy a kft. sok pénzt tett zsebre, hanem hogy azt a pluszpénzt nem ők kapták meg.
Plusz, ahogy olvastam, voltak telektulajdonosok akik nem szerződtek a kft.-vel. Talán ők jobban megfontolták, megéri-e nekik. Ebből is látszik, senki nem volt kényszerítve hogy aláírjon.
A kft. tevékenysége lehet hogy szúrja sokak szemét, ugyebár a "szocialista erkölcs" szerint mindenképpen, de a "kapitalista erkölcs" szerint nem. A kapitalista erkölcs egyik eleme az, hogy ha két fél szabad akaratából köt egy szerződést, és az nem ütközik törvényekbe, és azt betartják, akkor az rendben van, akármekkora összegről is legyen szó. Ha eladom a rágógumimat 200000ért, és van aki szabad akaratából kiad érte ennyit, akkor az üzlet jogilag rendben van, még ha erkölcsileg kifogásolható is.
A spekuláció olyan mint a szerencsejáték. Dióhéjban arról szól, hogy x-ért megveszel valamit és y-ért eladod. Ha xy, akkor vesztettél. Való igaz, a spekuláns nem végez olyan munkát, mint pl. egy gyári melós, de hangsúlyozom, emiatt max erkölcsi aggályai lehetnek bárkinek is, jogilag nem lehet támadni őket, ha minden szabályt betartanak. Lehet őket nem szeretni, de léteznek.
Tegyük fel paprikát árulsz mondjuk 150ért kilóját. Odajön egy kellemes megjelenésű úr, és megveszi tőled az egészet, 150ért kilóját. Te ebbe önként és dalolva belemész, eladod neki az egész árut. Másnap látod, hogy az illető úr kilónként 250ért árulja a te paprikádat. Lehet rá haragudni, de inkább magunkra kéne: Ha vannak akik megveszik 250ért, akkor én is elkérhettem volna a paprikámért annyit. Az illető úr nem csapott be, hanem én csaptam be magamat.
Engem kecskemétiként annyiban zavar a dolog, hogy így a város kasszájából többet kellett kifizetni, mint ha nem lettek volna közvetítők. Ebbe gondoljatok bele! -
5. jurissus 2010. február 2. 19:58
Zuschlág!
Van remény!
Még Te is megúszhatod. -
4. jurissus 2010. február 2. 19:56
Kedves Laura!
Szerencséjükre vannak jellemes névtelen följelentők! -
3. niki laura 2010. február 2. 19:23
..és ezzel,nincs vége a történetnek!
Mind a hét alperes jelenlegi vagyoni helyzete teljes egészében vizsgálat alá kerül,még a seggük lyukába is belenéznek.Megérdemlik,kabzsi harácsoló banda,jellemtelen jogi képviselővel. -
2. kmisi. 2010. február 2. 18:51
Bár nem akarok mindig irónikusan kritizálni, de adja magát: talán nem véletlen a név, ez a földspekulánsoknak tényleg best invest projekt volt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


