A sikeres pályázat titka a tervezés
Mik ezek?
XRengeteg pályázati kiírás jelenik meg idehaza, de a vállalkozók mégsem érzik azt, hogy aranyeső hullana az ölükbe. Ezen nem is lehet csodálkozni, sokan bizony labdába sem tudnak rúgni. Egyrészt nincs annyi tőkéjük, amivel az önrészt biztosíthatnák. Másrészt nincs olyan – legalább – középtávú stratégiájuk, amik megvalósításához igényelnék az uniós forrásokat.
Dr. Göndöcs István a Petőfi Népe Üzleti Klubjának egyik vendégelőadója pont arra hívta fel a figyelmet, hogy sok vállalkozásnál hiányzik a stratégiai szemléletű komplex gondolkodás. A pécsi székhelyű Eco-Cortex Tanácsadó Iroda ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy minden vállalkozásnak egy jól felépített legalább középtávú tervvel kell rendelkeznie. Ha egy cégvezetés felmérte, hogy a terméke, szolgáltatása milyen igényeket szolgál ki, középtávon milyen irányban szeretne fejleszteni, akkor fogalmat alkotott arról is, milyen támogatásokat érdemes megpályáznia.
– Ha nincs stratégiánk, akkor pályázni olyan, mintha vaktában lövöldöznénk – mondta az előadó. Persze a vaktyúk is talál szemet. Nem egyszer előfordult olyan eset, amikor valaki csak azért pályázott, mert úgy gondolta, könnyen hozzájuthat az uniós forrásokhoz. Amikor sikerült, a pénzt nem tudta megfelelően hasznosítani, a cége viszont nem fejlődött.
Nem így történt az elmúlt években Siklóson. A kis, mezőgazdasági város vezetése válaszút elé került. Milyen úton fejlődjön a település? Az idegenforgalom mellett voksoltak. A Mohács, Harkány Villány térségének központjában fekvő Siklós gyönyörű középkori várát két projekt segítségével felújítják. Szintén támogatással kialakítottak egy mediterrán piacot, felújították a csatornarendszert, értékesítették a laktanyát, szállodaépítés kezdődött. Azaz a vállalkozók fantáziát látnak a korábban álmos kisvárosban. Igaz ezt, megelőzte egy olyan komplex középtávú fejlesztési projekt kidolgozása, amihez sikerült megtalálni a megfelelő pályázatokat, tette hozzá dr. Göndöcs István.
Nagyon sok pályázat sikeres elbírálása után azonban kiderül, hogy közbeszerzést kell kiírnia az adott cégnek. Ez nem mindenkinek tetszik, s nem egyszer megtörtént, hogy a pályázó visszamondta a projektet. Úgy vélte, hogy a nyilvánosságot kizárva kisebb költséggel tudja megvalósítani az ötleteit.
Hogy mi az olcsó, vagy mi a drága az nem csak anyagi, de szemléletbeli kérdés is lehet. Erről már Belasics Edit, az Emberi oldal Kft. ügyvezető igazgatónője beszélt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetünk megóvása érdekében, aki csak teheti úgynevezett környezetbarát termékeket vásároljon. Példaként elmondta, hogy tavalyelőtt 52 ezer tonna fénymásoló papírt használtunk fel. Ennek előállítására 100 millió kilogramm fát, 1,7 milliárd liter vizet, 340 millió kWh energiát használtunk el. Miközben 10 millió kg széndioxidot eresztettünk ki a légkörbe. A pazarlás, a szennyezés kézzelfogható.
De a legnagyobb pazarlók nem mi vagyunk, hanem az amerikaiak. Ha mindenki úgy élne a bolygónkon, ahogy azt az USA-ban teszik, akkor – az úgynevezett ökológiai lábnyom számítás szerint – bizony hat Föld volna elég ahhoz, hogy az igényeket ki lehessen elégíteni. Mi magyarok sem vagyunk éppen szerények a mi esetünkben 2,5 golyóbisra lenne szükség.
A bolygónk eltartó képessége véges. A vállalkozásoknak ezért tudatosan környezetkímélő termékeket rendelniük, mert így unokáink számára megóvhatjuk a természetet, mondta Belasics Edit.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Bosszantó | Divatsarok | Helyi celeb | Hoppá! | Gyerekszáj(t) | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Bodolay Géza | Buda Ferenc | Cseke Péter | Dávid Károly | Dr. Balogh László | Dr. Fodor Endre | Farkas Gábor | Gazsó László | Hegedűs Zoltán | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Réczei Tamás | Révfy Zoltán | Sipos László | Szemereyné Pataki Klaudia | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


