Konferencia

2024.05.06. 11:12

Gulyás Gergely: ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, nehéz lesz az uniót hosszú távon egyben tartani

„Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összefogja, hanem azon, hogy a korábban fennállt egységet szétverje, bizonyos államokat pedig indokolatlanul szankcionáljon” – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

MW

Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor „nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani” – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián hétfőn Budapesten.

Gulyás Gergely megnyitó beszédében rámutatott: Magyarország továbbra is világos, határozott politikát visz.„Mi úgy gondoljuk, hogy a jogszabályokat be kell tartani” – fűzte hozzá.

„Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy a következő évek vitáiban a magyar álláspont támogatást kapjon, illetve kellő erővel jelenjen meg például a háború és béke kérdésében” – fogalmazott.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: aki békét akar, aki azt akarja, hogy ne folytatódjon az „őrült genderpolitika”, és aki nemet mond a migrációra, annak a kormánypártokra kell szavaznia a közelgő választásokon. „No war, no gender, no migration”

– mondta a miniszter.

Az EU jelenlegi helyzetéről azt mondta: a globális gazdaság többi nagy szereplőjéhez, az Egyesült Államokhoz és Kínához képest Európa kevésbé versenyképes, a globális küzdelemben „messze a legrosszabbul állt helyt” az elmúlt években.

Hozzátette: 2005 és 2022 között az Egyesült Államok GDP-je 13 ezer milliárd dollárról 23 ezer milliárdra nőtt, az Európai Unióé 11 900 ezer milliárd dollárról 16 600 milliárdra változott, Kínáé pedig 2300 milliárd dollárról 17 500 milliárd dollárra emelkedett.

„Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott” – állapította meg.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összefogja, hanem azon, hogy a korábban fennállt egységet szétverje, bizonyos államokat pedig indokolatlanul szankcionáljon.

A miniszter úgy vélekedett, Brüsszel a környezetvédelemben követi el a legsúlyosabb hibákat. Olyan szabályokat hoz az EU, amelyek nem, vagy csak minimálisan járulnak hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, miközben Európa versenyképességét rontják – magyarázta.

Úgy folytatta: Brüsszelnek a 21. század legnagyobb kihívására, a migrációra sem sikerült „értelmezhető választ” találnia. Sem a jogi keretek nem adottak, sem egységes vélemény nincs, amit valamennyi tagállam képviselni tud – fűzte hozzá. Megjegyezte: a tagállamok között nincs egyetértés még abban sem, hogy a külső határokat meg kell védeni.

A miniszter szerint Európa az orosz–ukrán háborúnak is vesztese, „függetlenül attól, hogy mi lesz annak a kimenetele”.

Gulyás Gergely felidézte, hogy 2004 és 2010 között Magyarország teljesített a legrosszabbul a régióban, 2010 után azonban kimagasló eredményeket ért el, most már a közép-európai térségben a legmagasabb a gazdasági növekedés. Közép-Európa tartja magát, és meg tudott őrizni olyan előnyöket, mint a szociális ellátások, a jóléti rendszer, a magas fizetések vagy a gazdag kultúra – mondta.

Jelezte azt is, hogy Magyarország az átlagos uniós életszínvonal 80 százalékánál tart jelenleg, és „jó esély van arra, hogy 2030-ra a 90 százalékot is el tudjuk érni”.

A miniszter az év második felében esedékes magyar uniós elnökségről közölte: „mi teszünk szívességet az Európai Uniónak”, mert egy olyan ország biztosít korrekt, kiegyensúlyozott közvetítő szerepet, „ahol a normalitás még irányadó, ahol a józan észnek többsége van”.

„Bízunk benne, hogy valamivel jobb lesz Európának, mint ha más tagállam látná el ezt a feladatot” – fogalmazott. Magyarország segít az EU-nak, hogy „fél évig kicsit jobban menjen” – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában