Összeér

2024.05.03. 12:57

Az egykori szoci-kormányok háborúpárti honvédelmi minisztere is kiáll Magyar Péter mellett

Juhász Ferenc a baloldal új reménysége mellett vallott színt.

MW

Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter volt férje (b3) és Szilágyi Kitty, a Civil Bázis elnökségi tagja, óvodapedagógus (b4) a Belügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción, Budapesten 2024. április 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az egykori szocialista kormányzatok egyik meghatározó figurája tűnt fel Magyar Péter mögött a háborúpárti Juhász Ferenc személyében – írta a Mandiner alapján a Magyar Nemzet. 

A Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere több bejegyzést is megosztott a közösségi oldalán az elmúlt hetekben, amelyekben a baloldal új reménysége mellett vallott színt.

Március 14-én arról írt, hogy Magyar Péter március 15-i, zászlóbontásnak aposztrofált tüntetésén részt kíván venni, valamint 

arra is kitért, hogy Magyar Pétertől és a körülötte kialakuló csoportosulástól nemcsak kormányváltást, hanem ellenzékváltást is vár.

– Állást szeretnék foglalni végre abban, hogy le lehet e váltani Orbánt demokratikus úton – a jelenlegi ellenzék nyilván nem fogja-, de esetleg egy új, egy más, egy friss talán igen; vagy Hadházy Ákosnak van igaza, hogy ide forradalom kell – fogalmazott a bejegyzésében Juhász Ferenc.

A teljes cikkért IDE kattintson. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában