Iráni támadás

2024.04.16. 07:09

Terrorkészültség: Magyarországon is növelni kell a biztonságot

Szigorúbb védelemre lehet szükség a kiemelt létesítmények és az állami vezetők esetében, illetve megerősített rendőri jelenlétre a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartozó intézményeknél.

MW

Rendőrök a Liszt Ferenc-repülőtér terminálján

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Magasabb szintre emelhették a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismert, Orbán Viktor vasárnap, Izrael Irán általi megtámadása után hívta össze a Védelmi Tanácsot. A megbeszélést követően közölte: mindent megtesznek, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát. Orbán Viktor videóüzenetet is közzétett, amelyben elmondta: bekövetkezett az, amitől tartottak, Irán drónokkal és rakétákkal megtámadta Izraelt. 

A támadást elítéljük. A támadás azonban azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet, ez pedig fenyegetést, súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is

– tette hozzá Orbán Viktor. Elmondta azt is, a Védelmi Tanácsot azért hívta össze, hogy számot vessenek a konfliktus Magyarországra gyakorolt nemzetbiztonsági és gazdasági következményeivel. Utasítást adott ugyanakkor a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják. A miniszterelnök bejelentette továbbá: kedden Brüsszelbe utazik, ahol az európai vezetőkkel áttekintik a kialakult háborús helyzetet. 

A lap úgy tudja, hogy a bejelentést követően a kormányfő kérésének megfelelve elrendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát, amely alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartotó intézményeknél.

Horváth József, a polgári és a katonai elhárítás egykori műveleti főigazgatóhelyettese megerősítette: amikor a kormányfő ilyen utasítást ad Pintér Sándor belügyminiszternek, illetve a Terrorelhárítási Központnak, az alapvető protokoll szerint elindul az információforrások beélesítése, a humán operatív munka mellett felkeresik a külföldi partnerszolgálatokat is, hogy folyamatosan tájékoztassák egymást arról, ha esetleg terrorcselekmény előkészületeiről érkeznek adatok. 

Rákapcsoltak a titkosszolgálatok

Állandó kapcsolatot kell tartani az Európai Unió és a NATO partnerszervezeteivel is. Ez normális esetben nem folyamatos, napi szintű tevékenység, de terrorkészültség idején jelentősen meg kell növelni az aktivitást. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerint megemelték a biztonsági szintjét az ország védett vezetőinek is (például a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek, a házelnöknek, a kormánytagoknak és a bírósági vezetőknek is). Kiemelt védelmet kapnak ugyanakkor a stratégiai jelentőségű objektumok (például az atomerőmű, az áramellátás és a gáz- és vízellátás, a távközlés, a pénzügyi szektor intézményei, valamint a veszélyes üzemek). 

Ezt a megemelt védelmi szintet addig fent kell tartani, amíg nem ítélik meg úgy, hogy javult a helyzet, illetve magasabb fokozatra is lehet emelni, ha tovább nő a fenyegetettség. 

Fegyveres járőrözés is lehet

A terrorkészültség megemelését Horváth József szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy közeledik a fesztiválszezon, 

a nagy tömegrendezvényeken pedig szigorúbb védekezésre lesz szükség, anélkül, hogy ezzel jelentősen korlátoznák a résztvevők szabad mozgását, ami mindig nagy kihívás elé állítja a terrorelhárítókat és a nemzetbiztonsági szakembereket. 

Ezenfelül természetesen meg kell erősíteni a külképviseletek, nagykövetségek, a hitélet, az oktatás és a szociális ellátás intézményeit, különös tekintettel a zsidó felekezet intézményeire.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

A TEK a magyar emberek biztonságát garantálja

Magyarország területén 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták: 

a rendőrség a külképviseletek védelmét megerősítette, fokozottabban ellenőrzi a közintézmények biztonságát, valamint a határátlépéseket.

A rendvédelmi, valamint a partnerszolgálati együttműködésben az információk cseréje folyamatos, az adatokat a TEK folyamatosan összegzi, elemzi és értékeli – tették hozzá.

A TEK a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálja, és felkészült arra, hogy bármely, a lakosság biztonságát veszélyeztető információ felmerülése esetén haladéktalanul megtegye a szükséges intézkedéseket – áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában