Hamvába holt kezdeményezések

2024.04.19. 06:19

Álszent politizálás: előszeretettel váltogatja a fontosnak ítélt témákat a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció most azzal kampányol, hogy hatalomra kerülésük esetén európai gyermekvédelmi rendszert állítanának fel. Az utóbbi években a Gyurcsány-párt repertoárjában megtalálható volt az európai minimálbér, valamint az európai minimálnyugdíj gondolata, de többször próbálkoztak a parlamenti munka bojkottjával is. A bukott miniszterelnök pártja által felkarolt kezdeményezések tiszavirág-életűnek bizonyultak.

MW

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Vajda János

Rendszeresen más és más témát karol fel a Gyurcsány Ferenc vezette DK, amely most azzal kampányol, hogy európai gyermekvédelmi rendszert vezetnének be. Ugyanakkor emlékezetes, hogy 

a Demokratikus Koalíció nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvény korábbi módosítását sem, valamint a 2022-es országgyűlési választásokkal egy napon tartott gyermekvédelmi népszavazást sem támogatták, hanem azért dolgoztak, hogy a referendum érvénytelen legyen.

A DK furcsa módon reagált a nyugdíjemelésről is

A DK álszent kommunikációját bizonyította az is, hogy meglehetősen furcsa módon reagáltak arra, amikor 2022 decemberében napvilágot látott a hír, hogy emelkedik a nyugdíj összege. A párt országgyűlési képviselője, Gy. Németh Erzsébet úgy kommentálta, hogy szerinte valójában a kormány cserben hagyta a magyar nyugdíjasokat – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Megjegyzendő, hogy még 2019-ben, az európai parlamenti választás kampányában Dobrev Klára volt az, aki európai minimálnyugdíj bevezetését követelte. A 2019-es EP-kampányában álltak elő Gyurcsányék az európai minimálbér gondolatával, majd két éve Dobrev Klára diadalmasan jelentette be, hogy az Európai Parlament megszavazta a közös uniós minimálbért.

DOBREV Klára; GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője, árnyék-miniszterelnöke
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A hab a tortán, hogy korábban Dávid Ferenc, a DK gazdasági árnyékminisztere még arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy szerinte a kétszázezer forintos minimálbér sem vállalható. Az utóbbi időben pedig már semmit nem lehetett hallani a DK háza tájáról, ami az európai minimálnyugdíjról vagy minimálbérről szólt volna.

Gyurcsányéknak nem tetszett 2022-es választások eredménye

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy a DK feladja a korábban képviselt álláspontját. Emlékezetes, hogy még az új Országgyűlés megalakulása után jó ideig a Gyurcsány-párt képviselői bojkottálták a parlamenti munkát. Végül a hetekig tartó hallgatás után Gyurcsány Ferenc törte meg a csendet, és egy erős hangvételű napirend előtti felszólalásban arról beszélt, hogy pártja törvénytelennek tekinti a kormányt. 

Ezután Gyurcsány Ferenc vezetésével a DK-frakció kivonult az ülésteremből, hogy bojkottálják Orbán Viktor miniszterelnökké választását, ahogy tették hetekkel korábban is, amikor az alakuló ülésén hasonló színjátékot adtak elő Gyurcsányék, miután a képviselői eskütétel idejére megjelentek az ülésteremben, hogy az eskü elmondása után azonnal távozzanak.

A DK-vezér akkor azzal magyarázta ezt a kettősséget, hogy szerinte élni kell a törvény adta lehetőségekkel, de nem tartja a parlamentet a politizálás legfontosabb terepének. Végül a néhány hétig tartó bojkott hamvába holt, az utóbbi időben pedig a Demokratikus Koalíció rendszeresen részt vett az Országgyűlés munkájában.

Egy jellegzetes gyurcsányi kirohanás videón:

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában