Labdarúgás

2024.05.12. 07:00

A kiesés szélén táncoló Tiszakécskének csak a győzelem elég Gyirmóton

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokságból még három forduló van hátra. Ezeken a találkozókon fog eldőlni az, hogy ki lesz az a négy csapat, akik a következő bajnoki idényben eggyel alacsonyabb osztályban, az NB III-ban fogják folytatni. A Tiszakécske is ez ellen küzd, ehhez viszont nyernie kell Gyirmóton.

Szentirmay Tamás

A Tiszakécskei LC is érdekelt abban, hogy marad, vagy kiesik a másodosztályból, jelenleg ugyanis a 16. helyen áll a tabellán. Ahhoz, hogy bennmaradjon, a még hátralévő mindhárom mérkőzését (a Gyirmót FC Győr, a BVSC és a Csákvár ellen), meg kell nyernie. Ez azonban még nem elég, mert függ attól is, hogy a többi kieső helyen lévő csapat milyen eredményt ér el a hátralévő mérkőzéseken. Most azonban a következő találkozóra kell koncentrálniuk a Tisza-partiaknak, ami vasárnap lesz a Gyirmót FC Győr otthonában. A kisalföldiek az elmúlt fordulóban a már bajnokságot megnyerő, és az első osztályba feljutó Nyíregyháza, balmazújvárosi otthonában 3–1 arányú vereséget szenvedtek. Ez azt is jelentette, hogy a győriek a középmezőnyben fognak végezni, így komoly tét részükről nincs. 

Tiszakécskei LC, labdarúgás, Gyimót FC Győr
Balázs Benjámin (labdával) tudja, hogy sorsdöntő mérkőzés következik számukra
Fotó: Szentirmay Tamás


A tiszakécskeiek, egy jó iramú mérkőzésen, hazai pályán 2–1 arányban győzték le az Ajkát. Ez lehetőséget jelent számukra, hogy küzdjenek a bennmaradásért. A Tisza-partiak jelenleg a 16. helyet foglalják el a tabellán, és hét pont hátrányuk van a jelenleg még bennmaradó helyen tartózkodó BVSC-vel szemben. Az elmúlt vasárnapi mérkőzésen a csapatkapitány, Balázs Benjamin nem csak jól játszott, de gólt is szerzett.

– Jól kezdtük a mérkőzést, mi uraltuk az első félidőt, helyzeteink is voltak. Nekem is volt egy, de sajnos azt kihagytam. Kicsit szokatlan volt, hogy helyzetbe kerültem. A félidőben megbeszéltük, hogy ha lesz még egy ilyen lehetőségem, akkor próbáljam megemelni a labdát. Ez a második félidőben sikerült is, és betaláltam. Kettő gólos vezetésünk után az Ajka is rúgott egy gólt, így az utolsó tíz perc kicsit meleg volt, de sikerült itthon tartani a három pontot. Ez a mi szempontunkból azért volt fontos, mert még él a remény – mondta Balázs. 

Arra a kérésre, hogy mi változott az elmúlt időszakban, amikor is az utolsó három mérkőzésen hét pontot szerzett a csapat, a csapatkapitány a következőket mondta: 

– Szerintem amikor Balogh Pál és Pintér Csaba átvette a csapatot, ott valami megfordult. Sajnos kicsit későn állt össze ez az eredmény. Ebből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot. Mi játékosok is felelősök vagyunk ezért, de nem csak mi. Bízom abban, hogy a vége szép lesz, és ha a Jó Isten is úgy akarja, akkor sikerül bennmaradnunk. Vasárnap az FC Gyirmót Győr ellen idegenben játszunk. Jó csapatnak tartom őket, de idegenben mindig nehéz szerepelni. Egy jó csapat, a Szeged ellen pedig már sikerült idegenben nyernünk. Nekünk mindent egy lapra kell feltenni. Én még Gyirmóton nem nyertem a Tiszakécskével. Bízom abban, hogy a rossz sorozat megszakad, és utána várhatjuk a következő ellenfelet, a BVSC-t. Egyelőre viszont ne mennyünk annyira előre. Az ajkai győzelem azért is volt fontos számunkra, mert a csapat jó kedvel fejezte be a találkozót. Így nem lehajtott fejjel, hanem motiváltan készültünk a héten. Bízom a csapatban és a szerencsében, mindenkire szükség van, mert a szezon vége felé már mindenki kezd fáradni – tette hozzá Balázs Benjamin csapatkapitány.

A képlet egyszerű, ha a Tiszakécske nem nyer, akkor egészen biztosan kiesik és tét nélkül lép pályára a hátralévő kettő fordulóban. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a BVSC legyőzi hazai pályán a Nyíregyházát, akkor a győzelem sem elég a remény életben tartására. Ahogy arra Balázs Benjámin is utalt, egy BVSC vereség, illetve egy Tiszakécske győzelem után viszont négy pontra csökkenhetne a két csapat közötti különbség, a 33. fordulóban pedig a zuglóiak a Tisza-partiakhoz látogatnak. A TLC sorsa tehát már nem saját kezében van, de tehet azért, hogy az utolsó pillanatig legyen még esélye a bennmaradásra. 

A Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik az ALCUFER Stadionban

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában