Kalocsa/Paks

2024.03.14. 19:51

Átgurították az új Duna-hídon az „átokfogó” hordót

Foktő térségében csütörtökön megtartották a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő Kalocsa-Paks Duna-híd hordógurítását. Az építőipari hagyományokat követő eseményre azt követően kerülhetett sor, hogy idén januárban a közel 1 km-es építményen teljesség vált a pályalemez – számolt be az eseményről a magyarepitok.hu portál.

Tapodi Kálmán

Mint írták: a hordógurítás a három elemből álló építmény bal ártéri hídjáról indult, amely után a mederhíd látogatására is lehetőség nyílt. Az eseményen elhangzottak szerint régi hagyomány, hogy egy híd elkészültét hordógurítással ünneplik. A hídépítők ugyanis a hagyomány szerint megegyeztek az ördöggel, hogy sikeres legyen az építkezés, viszont az ördög az első átkelő lelkét kérte fizetségül. Emiatt elsőként egy hordót szokás a hídon átgurítani, hogy az felfogja az átkot.

hordógurítás, híd, Duna Aszfalt Zrt.
 Átgurították az új Duna-hídon az „átokfogó” hordót
Forrás: magyarepitok.hu

Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, bár helyettes államtitkárként kapta a meghívót, az út- és hídépítési szakmát magáénak valló embereként érkezett. Úgy fogalmazott, a munka előre haladásából látszik, hogy jó kezekben van a projekt, de az elismerést a kivitelezőn túl minden résztvevőre kitágítaná, mert óriási csapatmunka folyik az építkezésen – számolt be az eseményről a szakportál.

A fővállalkozó, a  Duna Aszfalt Zrt. képviseletében Varga Antal igazgatósági tag köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kitért arra, hogy az elmúlt időszakban számos folyami híd építésében vett részt a Duna Aszfalt Zrt., melyek közül a Kalocsa-Paks új Duna-híd a leghosszabb egybefüggő műtárgy, a maga 946 méteres hosszával. Méltatta a megvalósításban résztvevő mintegy 800 fő áldozatos munkáját.

A beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a híd átadásáig még számos befejező munkafolyamat van hátra. Ennek megfelelően a hídpálya szigetelése- és aszfaltozása, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, burkolatjel festések, korlátok- és más hídtartozékok elhelyezése, a közvilágítás szerelése, a híd monitoring és riasztórendszerének kiépítése, a hajózási jelzések és légi akadály jelző fények felszerelése következik ebben az időszakban.

A híd átadásáig még számos befejező munkafolyamat van hátra, mint a hídpálya szigetelése- és aszfaltozása, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, burkolatjelfestések, korlátok- és más hídtartozékok elhelyezése, a közvilágítás szerelése, a híd monitoring- és riasztórendszerének kiépítése, a hajózási jelzések és légi akadály jelző fények felszerelése.

Az új Duna-híd kivitelezésnek köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken.

A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat fejlesztésének összértéke nettó 92 milliárd forint.

A magyarepitok.hu beszámolója szerint: az  eseményen elhangzottak megerősítették, hogy a projekt a zárófázisában tart, a tervek szerint májusban már elindulhat a műszaki átadás-átvétel.

hordógurítás, híd, Duna Aszfalt Zrt.
Forrás: magyarepitok.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában