Magyar labdarúgó-válogatott

2024.05.14. 17:34

Marco Rossi: Nincs ötven meghívható játékosom

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a június 14-én kezdődő németországi Európa-bajnokságra. A magyar csapat kapitánya nem bő keretet hirdetett, csupán öt tartalékot nevezett meg pluszban, akik bár nem kezdik meg a felkészülést a csapattal, de készen kell állniuk, ha a szükség úgy kívánja.

MW

Forrás: Origo

Fotó: Ladóczki Balázs

Rossi nem nyúlt bele az eddig ismert csapatba, hiszen a magyar válogatott már tizennégy mérkőzés óta, 2022 szeptembere óta őrzi a veretlenségét, azaz olyan egység teremtődött, amit kockázatos lett volna megbontani. Némileg váratlan meglepetés, hogy az olasz szakember nem szűkíti a későbbiekben a keretet, s már most kihirdette azt a 26 játékost, aki az Európa-bajnokságon a csapatot alkotja majd. A tartalékokkal együtt összesen 31 játékos nevét hirdette ki a szövetségi kapitány.

Rossi szerint a bővítés a nagy nemzeteknek előny

Rossi meg is indokolta a döntését. – A 26 főre bővítés főleg a nagy csapatok számára jelent segítséget, nekünk nincs 20 olyan játékosunk, mint a németeknek, ahol ennyien játszanak valamelyik európai kupadöntőben. Nekem nincs ötven meghívható játékosom, mint a franciáknak, az angoloknak vagy a németeknek. Nekem van 15-16 olyan játékosom, aki többé-kevésbé cserélhető, mindenki másnak még fejlődnie kell. Ezért is hívok meg fiatalokat, aki képesek fejlődni. Egyszerűen nem tudnék mit kezdeni 26 plusz 5 játékossal. Ha bárkivel gond lesz a 26-ból, akkor ott lesznek a tartalékok, akiktől azt várjuk, hogy az Eb kezdetéig megfelelő kondícióban tartsák magukat, ha szükségünk lenne rájuk – mondta el a magyar kapitány.

Fiola Attila és Lang Ádám helyzete bizonytalan volt, hiszen mindketten sérülésből jöttek vissza, de Rossi szerint az Eb-n ez már nemn akadályozhatja őket.

Dárdai Palkó kimaradt Az elmúlt hetekben többen azt tippelték, a legidősebb Dárdai fivér, Palkó is bekerül a csapatba. Nos, ő nem, de az öccse, Dárdai Márton ott van a keretben. – Voltak fizikális problémái, de tény, hogy az utóbbi időben már jobb állapotban játszott, fontos gólt is szerzett, de most nem éreztem azt, hogy a személye olyan pluszt adna a válogatottnak, ami nélkülözhetetlen lenne – mondta Rossi a kimaradó Dárdai Palkóról.

A tartalékok között is említésre méltó, hogy Vécsei Bálint újra, valamint most először ifjabb Lisztes Krisztián is Rossi látókörébe került. Vécsei tavaly márciusban volt legutóbb válogatott, akkor még gólt is szerzett a Bulgária elleni Eb-selejtezőn, ám után sérüléssel bajlódott, majd a Fradiból Japánba igazolt, ahol keveset játszott. Vécsei sokáig csapat nélkül volt, majd a télen igazolt haza Paksra, mindössze négy NB I-es bajnokin lépett pályára, azok közül is csak egyet játszott végig. 

A magyar válogatott május 27-én Telkiben kezdi meg a felkészülést az Eb-re. Június 3-án utazik el Dublinba, az Írország elleni felkészülési mérkőzés helyszínére, ahonnan a mérkőzést követő napon tér vissza Telkibe, majd június 8-án a debreceni Nagyerdei Stadionban játssza utolsó felkészülési meccsét Izrael ellen. A magyar válogatott az Eb csoportkörében június 15-én Svájc ellen lép pályára először, majd 19-én a házigazda Németország, 23-án Skócia lesz az ellenfél. A magyar válogatott bő kerete az Eb előtt:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (SC Freiburg)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland AFC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Tartalékok: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Lommel SK), Vécsei Bálint (Paksi FC) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában