Szalkszentmárton / Kunszentmiklós

2024.05.16. 08:19

Vádemelési javaslat: lapáttal próbált kirabolni egy idős férfit két fiatal

Letartóztatásban várja a vádemelést az a két fiatal, akiket a kunszentmiklósi rendőrök még tavaly decemberben vettek őrizetbe. A gyanú szerint loptak és raboltak.

Baon.hu

A rendrség adatai szerint 2023. december 8-án az akkor 16 és 17 éves fiúk bementek egy szalkszentmártoni udvarba. Bekopogtak, és amikor a házban lakó 65 éves férfi ajtót nyitott, a bűntársak pénzt követeltek tőle. Egyikük egy, az udvaron talált lapáttal a kezében hadonászott, így akart nyomatékot adni a szavainak. A sértett beszaladt a házba, és bezárta az ajtót, de a fiatalabb gyanúsított azt egy erős rántással kinyitotta. Az erőszakos bűnelkövetők a férfi után mentek az épületbe, ahol tovább követelőztek, majd egyikük egy fa karóval bántalmazta az idős áldozatot. Ő azonban segítségért kiabált, ezért a fiúknak – üres kézzel – kellett kereket oldani.

letartóztatás, rendőrség
Fotó: police.hu / illusztráció

A nyomozók a sértettől kapott információk alapján rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorúakat, akikről kiderült, hogy a rablás mellett két lopást is elkövettek. Szalkszentmártoni házakba törtek be, és készpénzt, laptopot tulajdonítottak el.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai mindkét bűnelkövetőt kihallgatták és őrizetbe vették. A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottak ügyében a vizsgálat befejeződött; ellenük vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában