Celeb

2024.05.16. 13:37

Jákob Zolit csúnyán cserben hagyta luxusautója

Ferrari ide vagy oda, üzemanyag nélkül egy tapodtat sem! Jákob Zolit cserben hagyta luxusautója, hatalmas forgalmi dugót okozott a milliárdos.

Orosz Fanni Flóra

Jákob Zoli biztosan csuklott kedden délután a budapesti Balatoni úton, ugyanis a tűzpiros álomautója nem kevés ember tartott vissza a hazajutástól. A 155 millió forintot érő jármű félig kilógva az útra okozott hatalmas galibát az utakon. A kocsi eleve feltűnő, de így, hogy még a forgalmat is akadályozta, komoly látnivalót szolgáltatott az autósoknak.

autó, Jákob Zoli, Ferrari, Harta
Cserben hagyta Jákob Zolit a tűzpiros autó
Forrás: jakobalapitvany.hu

Kifogyott a benzin Jákob Zoli autójából

A bámészkodó autósok közül volt, aki nem állt meg segíteni, mások viszont azonnal kipattantak a kocsijukból és cselekedtek. Ki tudja? Talán az autó miatt, vagy az éppen az egykori Nagy Ő miatt. Többek között egy fiatal nő is odasétált Jákob Zoltánhoz. Mint kiderült, Zoli rosszul mérte fel a helyzetet: a kocsija jelzett, hogy kevés benne az üzemanyag, de a milliárdos úgy vélte, hogy még célba ér a következő benzinkútig. Sajnos tévedett, a kocsi körülbelül 800 méterre a legközelebbi kúttól cserben hagyta a milliárdost.

„Tíz percet autóztam, épp benzinkutat keresve, amikor egy emelkedőhöz értem ahol a dőlésszög miatt nem jutott elég üzemagyag a rendszerbe. Lefulladtam, alig tudtam félreállni. Szerencsére a mögöttem érkezők közül többen is felajánlották a segítséget, többek között egy teherautós, aki el is indult üzemanyagért. Aztán a következőnél kanna is volt, és benzin is, végül úgy alakult, hogy többektől is kaptam benzint. Arra gondoltam, hogy ha ott maradok még egy órácskát, akkor tele is lesz a tankom, benzinkút sem kell” – mondta nevetve.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!